Yoda az egyik legismertebb és legerősebb Jedi mester volt a galaxis történelmében. Obi-Wan Kenobi és Shaak Ti mellett ő volt a harmadik Jedi, aki túlélte a Galaktikus Köztársaság bukását és életben maradt a Galaktikus Polgárháború idején is. A Klónháború idején a Köztársaság hadseregének nagymestere volt. A Birodalom megalakulása után önkéntes száműzetésbe vonult a Dagobah bolygóra. Bár Yoda volt a Jedi rend egyik legjelentősebb tagja, voltak hibái is; részben az ő könnyelműsége miatt győzte le Darth Sidious Sith nagyúr a Jediket és váltotta fel a Köztársaságot a kegyetlen Birodalom. A polgárháború idején kitanította Jedinek Luke Skywalkert. YU 4-ben bekövetkezett halála után eggyé vált az Erővel.
Élete
Yoda, aki mindössze 66 cm magas volt, a Jedi Tanács de facto vezetője, s -egyesek szerint- korának egyik legnagyobb Jedi lovagja volt. Yoda számtalan Jedi lovagot képzett ki az idők során. Ezek között a nevesebbek: Dooku gróf, Mace Windu, Obi-Wan Kenobi (őt csak addig tanította, amíg Qui-Gon Jinn át nem vette tőle), Ki-Adi-Mundi és Luke Skywalker. Valójában azonban majdnem minden Jedinek a mestere hiszen a Jedi Templomban ő tanította csoportosan az ifjoncokat.
Yoda faja és származási bolygója ismeretlen volt, mivel George Lucas azt szándékosan titokban tartotta. Yoda fajából a filmekben csak Yaddlet láthatjuk a Baljós árnyakban, aki szintén a Jedi Tanács tagja. Yoda történetéről a Baljós árnyak eseményei előtti életéről keveset lehet tudni. A különböző könyvek alapján, egyesek szerint, Yoda 50 évesen vált Jedi lovaggá és 100 évesen pedig Jedi Mesterré. Yoda egyike volt azon Jedi Mestereknek, akik a Chu`unthor nevű űrhajón vezették a mozgó Jedi Akadémiát kb. 200 YE. Mikor a hajó lezuhant a Dathomir bolygón, Yoda a hajó információs adathordozóit az egyik helyi lakosra bízta, azt mondván neki, hogy egy nap eljön majd valaki, akinek szüksége lesz rá.
A szeparatista krízis
23 YE. A Köztársaságból egyre több rendszer lépett ki és csatlakozott az egykori Jedi Lovag: Dooku Gróf által vezetett Konföderációhoz. Yoda és Mace Windu mesterek a megoldás eshetőségeit tárgyalták Palpatine kancellárral. Yoda tisztán érezte a terjeszkedő sötétséget, ami egyre inkább homályba borította a jövőt. Közben a Szenátusban is súlyos viták tárgyát képezte a kérdés, hogy fölállítsanak -e egy állandó hadsereget, ami egyet jelentene a polgárháború kitörésével. E javaslat nagy ellenzője volt Padmé Amidala szenátornő is, s így mikor merényletet kíséreltek meg ellene, a Jedi Tanács maga foglalkozott a helyzettel. Yoda javaslatára a Padawan Anakin Skywalkerre bízták, mint első önálló feladatot, hogy kísérje el a szenátornőt vissza a Naboora és védje meg őt bármi áron. Obi-Wan Kenobi szerette a tanítványát, de úgy látta, hogy még nem elég felkészült: tisztában van az erejével és ez beképzelté tette. Yoda közölte vele, hogy sajnos ez a probléma sok Jedinél előfordul, még az idősebbek és tapasztaltabbak között is. Yodát és Mace Windut megdöbbentette a Obi-Wan jelentése, miszerint a Kaminóiak, már 10 éve készítenek egy klónhadsereget, Syfo Dias mester megrendelése alapján. Yoda és Windu mesterek belátták, hogy már nem tudnak úgy élni az Erő hatalmával mint eddig, de Yoda javaslatára ezt eltitkolták a Szenátus előtt, hisz akkor mégtöbb rendszer lépett volna ki a Köztársaságból.
A klónok háborúja
Élvonalbeli harcos
Obi-Wan Geonosisi jelentése, és a Kancellár az állandó köztársasági hadsereg felállítására kiadott rendelete után, maga látogatott el a Kaminora, hogy pontosan megismerhesse a helyzetet. Nem sokkal később Yoda vezetésével az egyik Klón Hadsereg megindította a támadást a Geonosis ellen -még épp időben, hogy kimentsék az arénában még élő Jediket. Yoda, mikor látta, hogy a csata már eldőlt, maga is a főhangárba ment, hogy szembe nézzen egykori Padawanjával: Dooku Gróffal. Mivel az Erő hatalmával egyikük sem gyűrhette le a másikat, így fénykarddal való küzdelembe bocsátkoztak. Miután a gróf látta, hogy Yoda ellen nincs sok esélye, biztosította a menekülését és elhagyta a bolygót.
Bár a csatát megnyerték, a tény hogy elkzezdődött a Klón Háborúk, mélységesen letörte Yodát.
Nem sokkal a háború kitörése után Yoda lett a Jedi Nagytanács vezetője. Első bevetései között került sor az axioni csatára, ahol klónkatonáit hűséges kybuckja hátáról vezette. Ezen a bolygón mentette meg Brolis parancsnok életét és itt győzött le egy sorozatvető droidot teljesen egyedül. A muunilinsti csata idején Yoda Padmé Amidala nabooi szenátorral együtt az Ilumra utazott, ahonnan a kristálybányákban foglyul esett Luminara Undulit és Barriss Offeet mentette ki. Itt döbbent rá arra, hogy Dooku árulása még súlyosabb volt: korábbi tanítványa rendelte el a bolygó elleni támadást, hiszen tudta, hogy a Jedik itt található kristályokból készítik el fénykardjaikat.
A 66-os parancs a vukik bolygóján érte de megérezte az Erő segítségével a veszélyt és így megmenekült. A Coruscanton megküzdött Darth Sidious-al, de nem sikerült legyőznie, így kudarcott valott. Ezután mondta el Obi-Wan Kenobinak hogy a mesterével kapcsolatba tud lépni, és hogyan tanuljon mesterétől. Ezután a Dagobahra utazott, ahol ő is fojtatta tanulmányait.Később Kitanította Luke Skywalkert,Aztán békében és nyugalomban halt meg.900 évet élt és elmondhatja magáról,Hogy ő aki a legjobban eggyévált az erővel.
A Jedi Főtanács (YE 32)
Yoda Mace Windu Ki-Adi-Mundi
Plo Koon Saesee Tiin Even Piell
Yarael Poof Oppo Rancisis Yaddle
Eeth Koth Adi Gallia Depa Billaba
A Jedi Főtanács (YE 22)
Yoda Mace Windu Ki-Adi-Mundi
Plo Koon Saesee Tiin Even Piell
Coleman Trebor Oppo Rancisis Shaak Ti
Eeth Koth Adi Gallia Depa Billaba
A Jedi Főtanács (YE 19)
Yoda Mace Windu Ki-Adi-Mundi
Plo Koon Saesee Tiin Anakin Skywalker
Coleman Kcaj Kit Fisto Shaak Ti
Agen Kolar Stass Allie Obi-Wan Kenobi