Palpatine, Sith nevén Darth Sidious, a Galaktikus Köztársaság utolsó főkancellára és a Galaktikus Birodalom első császára volt. A kettők uralmának törvényét követve Sith nagyúr is volt, akit a legerősebbek és leghatalmasabbak között tartottak számon. Palpatine képes volt megalapítani saját birodalmát tökéletes részletességgel kidolgozott tervével, amely magába foglalta a klónok háborúját, ezt az egész Galaxist felperzselő konfliktust amely több milliárd értelmes lény életébe került. Palpatine maga vezette a Galaktikus Köztárságot és titokban a Független Rendszerek Konföderációját is. Így volt képes évekkel meghosszabbítani a csatározásokat és így tudott szerzett magának egyre több jogosítványt és egyre nagyobb hatalmat a Galaktikus Szenátustól törvényes szavazások útján.
Amikor kancellári hatalma a csúcsán volt és megközelítette a diktátorokét, Palpatine átszervezte a Köztársaságok az első Galaktikus Birodalommá és magát császárrá nevezte ki. A Galaxis imperializációjával, Palpatine császár korlátlan uralmat szerzett a fajok ezre felett és megteremthette a történelem egyik legerősebb hadseregét. Tizenkilenc éven keresztül Palpatine uralmát kevesen kérdőjelezték meg, amíg elégedetlen szenátorok maroknyi csoportja meg nem alapította a Lázadok Szövetségét. A Galaktikus Polgárháború éveken át tartott, de YU 4-ben megölték Darth Vadert, Sith tanítványát, aki végül beteljesítette a róla szóló jóslatot az endori csatában és egyensúlyt hozott az Erőben. Ez azonban még nem jelentette a Birodalom végét.
Palpatine szelleme a Byssre utazott, ahol egy előre elkészített klóntestben éledt újjá. Hat évvel első, endori halála után, Palpatine erős ellentámadást indított az Új Köztársaság elpusztítására. A kezdeti sikerek ellenére terve nem sikerült, mivel az új köztársaságiaknak sikerült végleg elpusztítaniuk őt.
Életrajz
Fiatalkora
Az életrajzi adatok Palpatine gyerek- és fiatalkoráról nehezen elérhetők. A származására, legközelebbi családtagjaira és a nevelésére vonatkozó információk a Birodalom kikáltása után rejtélyesen eltűntek. Az általános vélekedés szerint ezeket a feljegyzéseket megsemmisítették, hogy titokban tartsák Sith mivoltát. Egy másik elmélet azt állítja, hogy soha nem is született Palpatine nevezetű ember a Naboon, hogy Sidious nagyúr Sithté válása előtti énje teljesen felfedhetetlen, és hogy Palpatine alakját csak azért találta ki, hogy beléphessen a politika világába.
Szülőhely
Palpatine a Naboon született, egy bolygón ami a Chommell szektor egyik holtága volt a Középső Perem Vidékein. Szívesen tünteti fel szülővárosának Theedet, a Solleu-folyó parti települést, de nem bizonyos, hogy valóban itt született.
Család
Palpatine szüleinek neve soha nem derült ki, de mivel magát nemesnek mondta, valószínű ők is nemesek lehettek. Egyedüli gyerek volt, egy távoli unokahúggal Ederlathh Pallopidesszel, ami azt feltételezi, hogy legalább egy hozzátartozója volt, akinek sem a neve, sem a neme nem ismert.
Darth Plagueis és Darth Sidious
Első találkozás
Amilyen nehéz Palpatine gyerekkoráról információt szerezni, a körülmény, hogyan vált Sithté még rejtélyesebb. Még az ok, amiért Palpatine felfigyelt a Erő Sötét Oldalára is teljes rejtély. Elegendő az, hogy valahogy az Erő-érzékenysége elkerülte a Jedi Rend figyelmét, nem úgy Darth Plagueisét, a Sith muun Sötét Lordját.
Szövetség
A Sith ősi egyezménye volt, hogy aki Sith tanítvány akart lenni, annak egy hozzá közelállót kellett megölnie, hogy jelezze elkötelezettségét a Sith ügy iránt. Bár semmilyen pontos információ nem áll rendelkezésre, hogy ez a gyilkosság Palpatine esetében is megtörtént volna, de biztosra vehetjük, hogy Darth Plagueis a hagyományokat betartatva arra utasította az ifjú Palpatinet, hogy tegye meg. Az a tény, hogy Sidious is hasonló tettre kényszerítette tanítványait (Darth Maul majdnem megölte mesterét, Darth Tyranus megölte legközelebbi barátját Sifo-Dyast, Darth Vader először Mace Winduval, majd sok Jedi fiatallal végzet) valószínűsíti, hogy ő maga is tett hasonlót. Bár lehet, hogy a gyilkosság akkor történtt meg, mikor Palpatine, álmában meggyilkolta mesterét.
Beavatás
Miután Darth Plagueis érdemesnek tartotta az ifjú Palpatinet, hogy Sith váljon belőle, formálisan beavatta a kultuszba. A korábban tapasztalt beavatási szertartások alapján a következők történtek: a beavatandó tanítvány fél térdre helyezkedett, hogy megalázkodjon leendő mesterének; a tanítvány elkötelezte magát a mesterének, a mestere tanításainak és a Sith Rend követésének; a mester igazolta, hogy a beavatandó a sorsát a Sith Rend kegyeibe önszántából adja. Miután ez megtörtént a tanítvány megkapta a Sith Sötét Lordja címet és a Sith hagyományokhoz méltóan egy nevet választott magának. Mivel Darth Plagueis hagyománytisztelő volt, valószínű, hogy Palpatinet is egy hasonló szertartás keretében avatták Sithté.
Darth Bane idejétől számítva a Sith nevek a Darth előtaggal kezdődtek, mely inkább volt cím, mint név. Sok szempont állt fenn a második név megválasztásánál. Az egyik az volt, hogy a mester kapcsolatba lépett a Sötét Oldallal, hogy megkérdezze, melyik név legyen alkalmas. Nem tudni, mi volt az oka Plagueis döntésének, de ő döntötte el, hogy attól a pillanattól fogva Palpatine neve Darth Sidious lett.
Tanítvány-idők
Darth Sidious tanítványkodása több évtizedet tett ki, bár pontos adataink nincsenek, mikor kezdődött vagy ért véget. Plagueis Darth Bane hagyományai szerint oktatta Sidioust.
Darth Plagueis holocronjai
Sidious kiképzése során Darth Plagueis megengedte a tanítványának, hogy hozzáférjen néhány Sith holocronhoz, olyan eszközökhöz, melyek misztikus írással voltak ellátva piramis alakú felszínükön és amelyekbe Darth Bane jegyezte fel gondolatait. A Jedik tévesen azt hitték, hogy az összes holocron az ő Templomukban van elrejtve, de azok igazából ügyes hamisítványok voltak, sok Sith tévinformációval. Hogyan kerültek ezek a hamis holocronok a tulajdonosaikhoz, nem tisztázott.
Plagueis irányítása alatt Sidious tanult az ősi Sith Lordokról, úgy is mint az újabbakról, mint Darth Bane. Bane tanításai fontosabbak voltak, mert ezek voltak az új rend alapjai. Plagueis oktatása kegyetlen volt, de Palpatineből a legerősebb Sötét Lord vállt Darth Bane óta.
Darth Plagueis meggyilkolása
Plagueis a halhatatlanságot kutatta. Tiltott tanításokba merült bele és birtokolta (vagy csak ezt gondolták róla) a tudást, hogyan életben tartsa a haldoklókat, vagy hogyan hozza vissza őket a holtak sorából. Mind a Jedik, mind a Sithek évezredeken keresztül keresték a tudást a halál túlélésére, mindhiába. Az ősi Sith Lordok közül a legerősebbekről úgy tartották, hogy ismerik ezt a tudást, de az elveszett. Plagueis nagyobb ügyben kezdett el kutakodni, a semmiből akart életet teremteni. Plagueis mesélt Sidiousnak a kísérleteiről, hogy a midi-chlorianokat használva hogyan nyert életet az Erőből. A születendő gyermek, bizonygatta Plagueis, meghökkentő képességekkel fog rendelkezni.
Sidious úgy gondolta, hogy Plagueis igazi célja, hogy saját új tanítványt teremtsen, hogy lecserélje őt. Miután poziciója bizonytalanná vált, úgy döntött, hogy megtanult mindent, amit lehetett, mitöbb már saját titkos tanítványa is volt Darth Maul személyében. Nem sokkal később Sidious álmában megölte Plagueist és ő lett az új Sith Mester. Hogy elkerülje mestere végzetét a későbbi tanítványain tartotta a szemét és Plagueisszel kapcsolatban csak minimális információt árult el. Későbbi életében állandóan tartott Plagueis végzetétől, ezért soha többé nem aludt.
Bár Plagueis meghalt, mégis megkerülhetetlen jele volt annak, hogy kísérletei eredményesek lettek Tatooine sivatagos világán. A harminchárom éves rabszolganő, Shmi Skywalker életet adott fiának Anakin Skywalkernek (YE 42). Noha Skywalker születéséről nem sokat tudunk, de az anyja nem tudta megnevezni a biológiai apját, később pedig miután Anankin galaxis szerte híressé vállt, nem volt kétséges, hogy nem látott képességeket birtokol, midi-chlorian szintje 20000/sejt fölött volt, ami magasan több volt, mint bármely Sithnek vagy Jedinek. Sidious Skywalker felcseperedésével folyamatosan követte sorsát, Darth Maulnál sokkal erősebb tanítványnak tekintette.
Darth Maul oktatása
Röviddel azelőtt, hogy megölte volna Plagueist, Palpatine egy fiatal zabrakot ragadott el családjától az Iridonian és elkezdte Sith-té nevelni. Nem volt meglepő, hogy Sidious zabrakot választott tanítványnak. Az ősi időkben a Sithek a zabrakok harci bátorságáról tudomást szerezve hasznos kapcsolatokat alakítottak ki az Iridonian és hatalmas összegeket költöttek az iridoniai zabrakok zsoldjára. Hosszú idővel a Sith kultúra bukását követően is megmaradtak a Sithek nyomai a zabrak kultúrában. A zabrakok ismertek voltak, hogy extrém fájdalmat viseljenek el, de ez sem tudta kellően felkészíteni a fiatal Mault Palpatine edzésének brutalitására. Palpatine szigora ellenére Maul határtalanul tisztelte a férfit és fanatikusan hűséges volt.
Látogatás a Jedi Templomban
Amikor Darth Maul nagyon fiatal volt, annyira, hogy az az előtti eseményekről alig volt emléke (kb. YE 54- YE 52-ben) Darth Sidious elvitte őt a Jedi Templomba turistának öltözve. Sidious ereje a sötét oldal felett elégséges volt, hogy egyiküket sem érezzék meg a Jedik egészen míg a templomba nem értek. Mivel a templom nem volt nyitott a látogatók számára, ezért az veszélyesebb lett volna, ha így érzékelik őket. Amíg ott ültek Sidious sorban sorolta a megjelenő Jedik neveit, közben a Jedi Rend elpusztítását sugdosta. Maul sokáig emlékezett erre a pillantara, ahogy ott ültek, miközben a Jedik úgy mentek fel-alá mellettük, hogy épp a bukásukról sugdolóztak és nekik erről fogalmuk sem volt.
Végül elérkezett az idő Maul végső próbájára. Palpatine elküldte őt egy elhagyatott távoli világra, ahol egy bérgyilkos droid egy hónapig vadászott rá. A hónap végén Maul Palpatinet egy barlang bejáratánál találta meg. Maul napok óta nem evett és fáradt volt. Ennek ellenére Palpatine egy párbajra hívta ki Mault, akit könnyedén legyőzött. Palptatine felette állva azt mondta az összetört férfinak, ha újra csalódik benne, új tanítvány után fog nézni. Dühödten Maul Palpatinere támadt, hogy megölje. Bár Palpatine fegyverét veszítette, de a mester képes volt még Mault is lefegyverezni. Fegyvere nélkül is tovább támadt Maul, képes volt még Sidious karját is megharapni, mielőtt újra vereséget szenvedett. Sidious elégedetten, hogy Maul kiképzése befejeződött Sith Lordnak nevezte ki a zabrakot.
Végső előkészületek
Mielőtt Palpatine beindította volna nagy tervét a Jedik kiirtására, előbb el kellett intéznie néhány dolgot a sötét oldal követőivel. A Nap Őrséget, a Tund Varázslóit és a Sötét Erő követőit Palpatine saját vezetése alá gyűjtötte. A Tund Varázslóit valójában majdnem teljesen kiirtotta az utolsó tag, Rokur Gepta. Palpatinet izgatták a Tundiai titkok és később Geptanak a Központosítás Scrinivire címet adományozta. Továbbá Palpatine Sötét Erő tagokat toborzott a korábbi Jedi Mester, Kadann vezetésével, akik később a Sötét Oldal Prófétái lettek.